Gondolatok

2016.08.21.

Van néhány olyan érzés, mellyel minden ember szembetalálkozik élete során. Az egyik ilyen az ELENGEDÉS. Alig van nap, hogy valaki ne kérdezné meg tőlem: „De hát szerinted hogyan felejtsem el, hogy vessek véget a kapcsolatnak, hogy zárjam le magamban ezt az egészet....?”

Minden eset más, mégis valamennyire igaz az, hogy csakis akkor tudsz elengedni bármit is, ha más emberré válsz, mint eddig voltál.

Egy lángoló szerelemben vagy egy hosszú házasságban, de akár még egy mély barátságnál is igaz, hogy szinte eggyé válsz a társaddal. Éppen attól mély a kapcsolat, hogy te ő lettél, ő pedig te. Addig formáltátok, alakítottátok egymást, addig akartatok minden szempontból tökéletessé válni a másik számára, míg végül sikerült.

Ismerted minden gondolatát, olvastál a tekintetéből, felismerted lappangó érzéseit még a mozdulataiban is. Sokszor már a köszönésének hangsúlyából tudtad, hogy jó, vagy rossz napja volt-e. Régóta lested minden rezdülését.

Aztán amikor vége, és talpra kellene állnod rájössz, hogy nem megy. Az az ember, aki mellette voltál most képtelen létezni. Olyan ez, mintha csakis arra a szerepre készült volna a jelmez, melyet viselsz. A darab két főszereplővel indult, de az egyik kilépett, így a színmű továbbjátszása értelmetlenné vált.

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy kétségbeesetten próbálsz egy másik, hasonló kapcsolatot keresni. Azt hiszed, majd az új begyógyítja a sebeidet.

Ne gondold!

Először le kell magadról hámoznod a régi jelmezt és meg kell változnod.

Most te, TE leszel! Egészen más elfoglaltságokkal, más társasággal, más célokkal, más álmokkal és tervekkel.

Erre készülni kell!

Ez nem jön magától.

Akarni kell a változást!

Ám addig nem fogod akarni, amíg nincs HITED abban, hogy a boldogság, amely eddig bearanyozta a napjaidat nem tűnt el örökre. Az érzések benned teremtődnek meg, azt egy másik ember nem tudja magával vinni.

Ugye tudod, hogy nem az elveszett érzéseket siratod igazán, hanem önmagad.

Fel kell ébresztened a benned szunnyadó varázslót, aki képes újra kékre festeni az eget, aki megláttatja veled a felhők mögött megbúvó napsugarakat.

Igen... tudom, hogy a változás fáj. De csak addig, amíg akarod, hogy fájjon!

Aztán majd ha már nem akarod, akkor, csakis akkor hozza magával életed következő csodálatos élményeit.


2016.02.17.

A gát, amely megakadályozza a boldogság megélését az adott pillanatban nem más, mint a félelmed a jövőt illetően. A félelem legalább akkora erővel húz vissza, mint amekkorával a gravitáció vonzza a földre a lehulló almát. Nem hagy lebegni, nem hagy álmodozni, nem hagy célokat kitűzni, hanem leránt a sivár valóságba. "Nézz már körül, milyen ez az élet? Hát nem gondolod komolyan, hogy itt neked bármi is sikerülhet? Vagy ha mégis elindul valami, mi lesz, ha nem úgy sikerül, mint ahogy azt elgondoltad? Mi lesz, ha nem kapsz segítséget? Mi lesz, ha végül nem jön be a számításod? Mi lesz, ha..."

Amíg nekünk van háromféle tervünk egy probléma megoldására, addig sorsunk tízféle megoldást tartogat nekünk. Olyanokat is, amelyek százszor jobbak az általunk kidolgozottnál, és olyanokat is, melyek a félelmeink miatt eszünkbe sem jutottak. Csak nyitottnak kell lenni irányukban. Ezért mondom én azt, hogy néha kifejezetten jó az, ha az ember a padlóra kerül. Összetörten, megtaposva, kiégve roskad meg a teher alatt. Ott, a padlón ugyanis az első pillanatban már nincs semmilyen ötletünk arra, hogy is másszunk ki a slamasztikából. És ez a legtökéletesebb pillanat a tisztánlátáshoz. Ahhoz, hogy végre meghalljuk a lelkünk hangját, hogy végre ne csak az egonk vezessen bennünket. Ez az a pillanat, amikor eleged lehet abból, hogy mások után koslatsz, hogy más életét akarod önmagadra erőltetni, hogy mások álmait akarod élni.

Úgy gondolom, hogy éppen ez lehet az a pillanat, amikor végre belátjuk, hogy hülyeséget hülyeségre halmoztunk, elrontottunk mindent, ami elrontható volt, és sokat segítenénk magunkon, ha egy lépést hátralépve átengednénk az irányítást a lelkünknek. Ez az a pont, amikor az ember összekulcsolt kézzel, esdekelve néz az égre, és azt mondja: „Legyen meg a Te akaratod!" Ne az enyém, a Tiéd. Én már annyi bajt csináltam magamnak, hogy jobb, ha félreállok, és hagyom, hogy a bennem élő Isteni rész vegye át a sorsom irányítását, aki sokkal jobban tudja nálam, az egomnál, hogy mi a legjobb a számomra.


2015.12.20.

Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a rosszkedv, a félelem. Észre kell venned, hogy ezt az érzést az egod generálja benned. „Nem megy, nem érdemes belevágni, megint el fogod rontani, nem fog sikerülni, nem jön össze, nem tudod megtenni, képtelen vagy összehozni....”

Ismerős érzések, ugye?
Az ego fél a kudarc lehetőségétől, mert mindig ki akar tűnni a tömegből, ezért gyakran azt sugallja, hogy hátrálj meg a feladat elől, és ne kockáztass semmit. Ne akard mindenáron megóvni magad a pofonoktól, a bukásoktól, a botlásoktól, mert azok is az élethez tartoznak. A kis csatákat néha elveszítheted, de a háborút soha! Minden ember életének a fő célja az, hogy visszataláljon abba a boldogságba, amit elveszített. December 24-e reggele nem fogja meghozni automatikusan a szeretetet és a békét. Azt neked kell megteremtened.

Hogy hogyan?
Minden egyes történésért adj hálát! Ennél fontosabb nincs! Ha nem tudsz megvenni egy drága ajándékot, akkor adj hálát azért, amit a fa alá tudsz tenni. Tedd félre az elégedetlenkedésedet! Nem vagy droid, nem kell hasonlítanod senkihez! A mércédet Te magad állítsd be, ne a másét akard átugrani.
Tudatosan figyelj arra, hogy milyen gondolataidat alakítod tettekké, szavakká. Mérlegelj, mielőtt beszélsz. Ha hiányérzeted van, ne a hiányról panaszkodj, hanem arról, hogy milyen lépéseket teszel azért, hogy megszüntesd. Lehet okolni a világot, de nem érdemes, mert helyetted nem fog tenni semmit.

Ha valakivel haragban vagy, nem az a lényeg, hogy minden áron kibékülj vele, hogy szóba állj vele. Ez is fontos, de sokkal fontosabb az, hogy önmagadban találd meg a békét vele kapcsolatban. Hagyd, hogy végre elhagyjanak a rossz érzések vele kapcsolatban. Ha jönnek, jól rágd meg őket, vesézd ki, hogy miért vannak, aztán engedd tovaszállni valamennyit. Ha már nincs köztetek kapcsolat szóban és tettekben, ne engedd, hogy a negatív energiakötelékek még hozzátapasszanak.

Nem elég csak beszélni a szeretetről, adni is kell belőle mindenkinek. Ha a buszon a melletted ülő tüsszent, bátran mondd, hogy: „Egészségére!”. Miért kellemetlen ez némelyikünknek? Mert szigetként élünk. Szó szerint elszigeteljük magunkat társainktól. Pedig ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanazt a vizet isszuk, ugyanonnan érkeztünk, és ugyan arra a helyre távozunk majd. Nem vagyunk – nem lehetünk - idegenek egymásnak.


2015.09.30.

Észrevetted már, hogy néha előre megérzed a rossz dolgokat? Ez sokakat kellemetlen érzéssel tölt el, hiszen az emberek „vészjóslónak” dobozolják be őket. Ha megérzed előre, hogy bekövetkezhet a baj, akkor fel is tudsz rá készülni. Nem ér váratlanul. Úgy gondolom, hogy a számunkra kedvezőtlen helyzetek fogadására készülni kell. A felkészülés pedig nem más, minthogy minden óvintézkedést megteszünk annak érdekében, hogy az ütközés a lehető legkisebb veszteséggel és fájdalommal járjon.

Ha bármilyen rossz dolgot is megsejtesz a jövőre vonatkozóan, ne ess kétségbe!

Nyugtázd magadban, hogy: Ez van, a feladat nem elkerülhető. (Talán még az is belefér, hogy sajnálod magad. Mondjuk 1-2 percig.)

DE!

Vannak lehetőségek, hogy tompítsunk a dolgon.

Minden figyelmedet, idődet és energiádat fordítsd arra, hogy javíts a helyzeten, hozd ki belőle a lehető legjobbat. Tudatosan törekedj arra, hogy ne hagyják el a fejedet negatív gondolatok, a szádat pesszimista mondatok. Szépíts meg mindent amit csak lehet.

Ez nem struccpolitika. (Akkor lenne az, ha úgy tennél, mintha mi sem történt volna.)

Ez egy kemény munka önmagunkért, a boldogabb, optimistább képet mutató jövőnkért.

A dolgok abba az irányba fognak haladni, ami felé elindítjuk az energiáinkat.

Ha pedig már bekövetkezett az a szituáció, amitől féltél, akkor se hagyd f eldolgozatlanul tovatűnnia múltba. Elemezd ki alaposan, ismerd fel, hogy milyen hibákat követtél el utad során, ami ide vezetett. Ez a munka is hozzá tartozik az önismerethez. Írd fel egy papírra, hogy mit tettél annak érdekében, hogy elkerüld a bajt, és milyen tetteid segítették a bekövetkeztét. Ha képes vagy ezt megtenni, akkor legközelebb egész biztosan nem lépsz bele ugyanebbe a gödörbe.


2015.05.22.

Hányszor szomorkodtál már azon, hogy a vágyaid nem válnak valóra? Bizonyára már milliószor. Vajon miért lehet ez? Miért van az, hogy a barátnődnek jobb a férje, a szomszédod többször nyaral mint te, a kolléganőd néhány hét alatt le tudja adni a feles kilóit, te pedig egyre nagyobb ruhákat kell, hogy vegyél?

1. Az egyik oka az lehet, hogy túlzottan alkalmazkodtál a környezetedhez, vagyis azt akarod, amit ők akarnak, nem pedig azt, amit te.

2. A „kaméleon életmód” velejárója az, hogy nem a saját lehetőségeidet veszed számba, hanem a környezetedben élőkét. Az ő lehetőségeik egészen mások, mint a tieid, hiszen nincs két egyforma élet.

3. Felelősséggel ki tudod jelenteni, hogy mindent, 100 % mértékben mindent megtettél azért, hogy a vágyaid megvalósuljanak, vagy csak 50 %-on pörögsz?

4. Biztos vagy benne, hogyha a kitűzött célodat eléred, akkor kijelentheted, hogy BOLDOG VAGY?

A megelégedettséget és a boldogságot nem könnyű elérni. Egy pillanatnyi állapotnak éljük meg, hiszen ha bármit megkapunk, amire vágyunk, az csak ideig óráig elégít ki bennünket. Így működünk. És ezen senki más nem tud változtatni, csak mi magunk. Hogy mivel?

Azzal, hogy nem erőltetünk olyan dolgokat, amiknek még nincs itt az ideje, vagy még éretlenek vagyunk rá. Fontos, hogy figyeljük önmagunkat és érzéseinket! Valóban jó érzéssel tölt el a vágyakozás célunk után, vagy már görcsösen akarjuk? Tudatosan kell törekednünk arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk vágyaink eléréséért egészen addig, amíg nem teher számunkra. Szeretném veletek megosztani a saját történetemet.

Minden vágyam az volt, hogy egyszer eljussak Egyiptomba. A szerelmese lettem Afrikának, de az anyagi lehetőségeim fényévnyire voltak a megvalósításától. Sokat olvasgattam a kontinensről és Egyiptomról, hónapokon keresztül hallgattam a zenéjüket. A neten a Google Maps segítségével számtalanszor végignéztem a Nílus partját. Aztán egyszer ráakadtam egy alapítványra, ami kenyai gyermekek tanulását támogatta. Úgy gondoltam, eléggé szeretem már ahhoz ezt a földrészt, hogy tegyek is érte, ezért "örökbe fogadtam" egy kenyai kisfiút, azaz támogattam a taníttatását. És ettől kezdve felgyorsultak az események. Munkám által lehetőségem lett Egyiptomba utazni, és részt venni a nílusi hajóúton. Nem is egyszer! Mondhatod, hogy: "Persze, persze, higgy csak a csodákban!". Szeretném azonban felhívni a figyelmedet, hogy ez nem CSODA volt. Elindult belőlem a vágy az utazásra, ha akkor még nem is éppen tudatosan, de tettem érte (először én adtam), aztán az "univerzum" elrendezte felém a számlát. Milliószorosan!

És megsúgok valamit! Ismét ezen dolgozom! Úgyhogy arra biztatlak Téged is, hogy vedd számba a vágyaidat, készíts egy "fontossági" sorrendet és dolgozz rajta! Ha izgatottságot érzel, amikor rágondolsz, ha örömmel tölt el az idő, melyet az elérésére szánsz, akkor meg is fogod tudni valósítani őket!


2015.04.25.

Az egyik legnagyobb hibát akkor követjük el életünkben, ha ragaszkodunk azokhoz a kapcsolatokhoz, amelyek már semmit nem nyújtanak számunkra. Állj meg egy kicsit, és vizsgáld felül alaposan azt, hogy milyen emberekkel veszed magad körül. Amilyen a környezeted, kicsit olyan vagy Te magad is! Ne fogd rájuk sorsod kedvezőtlen alakulását, mert a Te kezedben van a döntés arról, hogy kapcsolatban maradsz-e velük, vagy sem. Ha valakiről úgy érzed, hogy olyan, akár egy "energiavámpír", ha mellette nem tudsz kibontakozni, nem tudod elérni a céljaidat, akkor zárd le ezt a kapcsolatot!

Ne félj attól, hogy elvesztesz egy barátot, mert ezt a "társulást" már csak Te hiszed barátságnak. Ne aggódj, hogy társ vagy szerető nélkül maradsz! Az Univerzumban rend uralkodik, és mindig minden kiegyenlítődik. Ha elengeded a régit, akkor tud csak helyette érkezni valami új! És ki tudja? Lehet, hogy sokkal jobb jön!

Albert Einstein szavaival élve: "Anyag nem vész el, csak átalakul!"

Tudom, hogy sokan felesleges időpocsékolásnak tartják, de érdemes papírra vetni azt, hányadán is állunk a környezetünkkel. A füzet egy oldala egy név legyen, és alatta már el is kezdheted felírogatni, hogy mit nyújt, és mit vesz el tőled ez az ember. Milyen irányba befolyásolja az életed alakulását? Persze itt is elengedhetetlen az őszinteség! Ha pedig nem akarod ezt megtenni, nem baj, de tisztázd le magadban azt is, hogy miért nem teszed meg? Esetleg félsz tőle, hogy kiderülhet az igazság, és valóban lépéseket kell majd tenned a saját boldogságodért?

Ha néhány napig jegyzeteled a benyomásaidat, az érzéseidet, akkor ki fog rajzolódni egy kép arról, hogy szükséged van-e erre a kapcsolatra. Nem könnyű munka az önismeret, de minden esetben minőségi javulást hoz életünkbe. A boldogság nem helyrajzi kérdés, ami azt jelenti, hogy ha önmagadban nem teszel rendet, hiába menekülsz el a saját belső rendetlenséged, megoldatlan életed elől, hiába mész más országba, más városba, ott is ugyanazt a káoszt fogod magad körül felépíteni, mint amiben most vagy.

Az évek során nem csak lelki terheket halmozunk fel magunkban, hanem felesleges kapcsolatokat is. És bármilyen fájó, ezeket le kell vágni magunkról.

Egy új és boldog élet felépítésének első lépése az, hogy önmagunkba nézünk, és szembesülünk azzal, hogy mivé lettünk valójában.


2015.02.21.

Felesleges becsapnunk magunkat azzal, hogy mindent el tudunk fogadni úgy, ahogy van. Képtelenség. Ha így lenne, akkor megvilágosult emberek lennénk. Még tanuljuk az elfogadást. Ám azt hiszem, ez nem baj! Hiszen mi értelme lenne az életnek, ha mindent tökéletesen csinálnánk?

Most még belefér az, hogy néha megtorpanunk, néha visszafordulunk, és néha sírva mondjuk azt, hogy nem megy. Ez nem bukás. A bukás akkor kezdődik, ha nem is próbálunk meg felállni és újra útnak indulni. Ha hagyjuk magunkat vergődni a kétségeink közt. Ha elmenekülünk a döntéshozatal elől, és beletörődünk abba, hogy mások mondják meg helyettünk, hogy nekünk mi a jó.

5 gondolat ahhoz, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok!

1. Ha bármiben döntened kell, először ne másoktól kérj tanácsot és segítséget. Ha így teszel, akkor már a legelején el fognak bizonytalanítani. Ahány embert kérdezel, annyiféleképpen látják a sorsodat. De soha senki nem láthatja ugyan úgy, ahogy te látod! Nem tudsz rosszul dönteni! Gondolj csak vissza életed korábbi részeire, soha nem hoztál még olyan döntést, amibe belehaltál.

2. Ne erőltesd az elfogadást minden áron! Tudd elfogadni azt is, ha nem megy. Lásd be, nem fogadhatod el azt, ha valaki megcsal és elhagy. De elfogadhatod azt, hogy lehetőséget kaptál arra, hogy új életet kezdj! Képtelenség elfogadni azt, hogy nem mennek úgy a dolgaid, ahogy kellene. De el lehet fogadni azt, hogy ez most egy kis pihenő idő a sorstól, amit hasznos dolgok véghezvitelére is lehet fordítani! Nem fogadhatod el azt, hogy kritizál a környezeted. De elfogadhatod azt, hogy joguk van a véleményükhöz, neked pedig jogod van ahhoz, hogy ha nem tudsz vele azonosulni, akkor szépen továbbengeded őket.

3. Ne törjön meg, ha nem sikerül valami! Gondolj mindig arra, hogy születésed óta már mennyi mindent megtanultál: járni, beszélni, írni, számolni, rajzolni. Sok időd van még itt a Földön, légy türelmes magadhoz, mint ha csak kisgyermek lennél!

4. Időnként állj meg egy pillanatra, fogj egy üres papírlapot, és írd fel, mennyi minden jó van az életedben. Ne bagatelizáld el a hála adást! Soha ne restellj köszönetet mondani magadnak azért, amit elértél!

5. Rendszeres időközönként – akár minden este – írd fel egy füzetbe, hogy milyen sorsfordító döntéseket hoztál. Jegyezd fel azt is, hogy ebben mi motivált. Hogy miért van erre szükség? Azért, mert az ember felejt. Egy idő után már azt sem tudjuk, hogy mit, miért csináltunk. Így lesz káosz és zűrzavar az egész életünk.


2015.02.09.

A túl sok beszédet általában a nõk számlájára írják. Ezt egy kedves hozzászóló említette is itt az oldalon. Gondolkodtál már azon, hogy miért van ez így? A férfiak és a nõk nem csak kívülrõl, hanem belülrõl is egészen más felépítésûek, másként jár az agyuk, másként élik meg a pillanatokat. Intenzívebben, színesebben, sokkal több érzelemmel.

Ha egy férfinek mondanivalója van, azt általában röviden és tömören közli. Ritkán megy vissza az idõben, hogy megmagyarázza a történtek elõzményeit, nem igen használ jelzõket a nyomatékosítás érdekében és nem teszi hozzá, hogy mi várható a jövõben. Ezzel szemben egy nõ hatalmas körítéssel képes elõadni a legegyszerûbb szituációt is.

Nézzünk egy példát. Van egy házaspárunk. Mindkettejük munkahelyén ugyanaz a szituáció történik. Este ülnek az asztalnál és vacsoráznak, közben pedig „beszélgetnek” arról, mi történt velük az nap. Férj elõadása az aznapi legfontosabb eseményrõl: „X.Y. felmondott.”
Feleség elõadása ugyanerrõl: „Nem fogod elhinni, mi történt ma! Add ide kérlek közben a kenyeret! Képzeld el, van egy kollégánk, tudod, aki egy évvel ezelõtt jött hozzánk dolgozni abból az üzembõl, amit öt éve alapított az a német ember, akinek magyar volt a felesége, tudod, amelyik barátnõje volt a kislányunk osztálytársa anyukájának. Figyelsz? Szóval a német már nem igen jár ide, mert megbízott egy embert az üzem vezetésével. Azt mondják ért hozzá, bár szerintem ott csal, ahol tud. Egyél még egy kis fõzeléket, mert holnap kiönthetem az egészet, másnaposan már nem fogod kérni. Hol tartottam? Ja tudom, már! Szóval, miért, ki nem csal manapság? És jól teszi. Nem tudom, hogy a felesége is visszament-e vele Németországba, majd felhívom a barátnõjét, és kikérdezem. Te nem is figyelsz oda arra, amit mondok! Jellemzõ! Egyszer akarok elmesélni valamit, és az sem érdekel..."

Ilyenkor egy türelmes férj azt mondja: „Figyelek szívem, és érdeklõdve várom, hogy elmeséld, mi történt ma veled!”

A kevésbé türelmes pedig: „Annyit beszélsz, hogy már azt is elfelejtettem, hogy mirõl beszélünk.”
Hogy a nõk egy része miért kezdi el Ádámnál és Évánál a történetek elmesélését nem tudom. Sokszor arra gondolok, hogy azt hisszük, a férfiak egyébként nem értenék meg a lényeget. Vagy talán állandó késztetést érzünk arra, hogy megosszunk minden információt velük, ami a mi birtokunkban van?
De remélem így is szerethetõk vagyunk! :)


2015.02.06.

Induljunk ki abból, hogy nincs olyan, hogy jó vagy rossz, csak mi tesszük azzá a dolgokat, ha nem a megfelelõ módon és helyzetben használjuk fel az áldásos tulajdonságainkat. Nem hiszem, hogy Isten készakarva megteremtette volna a rosszat. Elmondom, mire gondolok.

Láttam már házasságot tönkre menni pusztán attól, hogy a nõ beszédes volt, a férfi hallgatagabb, és az évek múlásával a nõ nem tudta elviselni azt, hogy a párját nehéz szóra bírni. Egy idõ után pedig a férj számára vált elviselhetetlenné a nõ állandó fecsegése. Ebben az esetben azt gondolom, hogy ha a hölgy akkor beszélt volna, amikor kellett, és a férj is csak akkor hallgatott volna, amikor erre volt szükség, akkor semmi probléma nem adódott volna abból, hogy két különbözõ tulajdonságú embernek kell egymás mellett élnie. Hiszen aki szeret beszélni, annak jó, ha van egy hallgatásra alkalmas partnere, és fordítva. De amit túlzásba viszünk, az soha nem szül jót.

Nagyon fontos tehát tudatosan törekednünk arra, hogy a tulajdonságaink áldásos hatását a kellõ helyen és idõben használjuk fel. Lehet, hogy most azt mondod, így nem lehet élni. Próbáld meg, nem olyan nehéz!

Párkapcsolatokban – általában – az egyik fél dominánsabb, mint a másik. Hétköznapi nyelven azt mondjuk rá, hogy „uralkodó” típus. De ha megvizsgálod, ha ízlelgeted ezt a szót, talán neked is feltûnik, hogy nem biztos, hogy ez olyan rossz. Vegyük példának egy államot, melyet az uralkodó kormányoz. Ideális esetben – ha minden a szeretet törvényei szerint mûködik – akkor a népnek semmi baja nincs az uralkodójával. De csakis abban az esetben, ha a meg van benne a kellõ alázat a népe felé. Ha tudja, hogy hatalmával a népet kell szolgálnia, és nem szolgaságba kényszeríteni õket. érzed a különbséget?

Ugyan ez vonatkozik a párkapcsolatokra is. Ha a dominánsabb fél az uralkodó, azzal addig semmi baj nincs, amíg erõ-, és tudástöbbletével a családot szolgálja. Ha azonban visszaél ezzel, akkor uralkodása átcsap zsarnokságba, mellyel pokollá teheti a család életét éppen úgy, ahogy az uralkodó a nép életét.


2015.01.17.

Nemsokára félévi bizonyítványt kapnak a gyerekek. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy vajon ezekben a napokban milyen félelmekkel küszködik néhány diák. Valószínûleg õk már tudnak a jegyekrõl. A rosszakról is. Nem mindenáron a gyereket akarom védeni, higgyétek el, sõt határozottan állítom, hogy a felelõsség õket terheli. Akármennyire gyerek még, tudnia kell, hogy az iskolában vannak elvárások, melyeket muszáj teljesíteni.

DE

Amikor majd meglátod a bizonyítványt, és esetleg felmegy a vérnyomásod, kérlek elõször higgadj le! Változtatni te úgysem fogsz tudni rajta. Ez a gyermek feladata. De felejtsd el, a félelem és a harag rossz tanácsadó!

A büntetés és kiabálás helyett sokkal célravezetõbb, ha mindjárt az elsõ mondatod úgy kezded: Rendben, tudomásul vettem a teljesítményedet. Nem vagyok elragadtatva tõle, de lássuk, milyen terveid vannak a következõ félévre? Mit szándékozol tenni a javítás érdekében? Hogy fogod beosztani az idõdet? Szükséged van-e segítségre? Tehetek-e érted valamit, hogy jobban teljesíts?

Ne ragadj le az elmúlt félévnél, mert az már elmúlt. Nézzétek meg együtt, hogy mit lehet tenni az eredményesebb jövõ érdekében! Felesleges energiapocsékolás, ha most a nyakába zúdítod, hogy te mit láttál elõre, és mit mondtál meg elõre. Õ is pontosan tudja. Annyira azért nem buta.

Türelmet és békét kívánok neked!


2015.01.14.

Ha visszatekintesz eddigi életedre, te magad is láthatod, hogy születésed pillanatától kezdve folyamatos változáson mentél keresztül. Ha megnézed gyermekkori fényképedet, azt kérdezed magadtól: Valóban én voltam ez a kisgyerek?
Ha felidézel egy gyermekkori emléket, csak a történetre emlékszel. Azokat az érzéseket, amellyek akkor keveregtek benned, újra élni még egyszer nem tudod. Olyan, mintha egy mozifilmet látnál, csak már nem te vagy a fõszereplõ. Az akkori szerepedet már letetted, s idõközben nézõ lettél. Emlékszel hányszor rettegtél egy-egy dolgozat elõtt? Legszívesebben láthatatlanná váltál volna. Ma már csak mosolyogsz az akkori félelmeiden.
És az elsõ randi a szerelmeddel? Bármilyen erõsen is akarod, az akkori érzést felhozni magadból ugyanúgy már nem tudod, hiszen te magad is más lettél. Már nem vagy ugyanaz az ember, aki ott voltál. Zátonyra futott házasságokban gyakran vágják egymás fejéhez a párok azt, hogy: „Megváltoztál, már nem vagy ugyanaz, mint akibe beleszerettem!” De ki marad ugyanolyan, mint sok-sok évvel azelõtt? Életünket formálja a környezet és formáljuk mi magunk is. Bármennyire is küzdünk ellene, a változás örök.
Mivel anya is vagyok, ezért jól tudom, hogy egy nõ milyen sok szerepet vesz fel és tesz le életében, ami alapvetõen jó, hiszen minden egyes megélt szerepkörünk egy-egy tanulófolyamat is. De a szerepekbe beleragadni, vagy elvárni a másiktól, hogy ne változzon, butaság, hiszen ezzel megtiltjuk számára a fejlõdést.
Gyermekeink felnõnek, és nincs az a kötél, amivel magunkhoz tudjuk láncolni õket. Ha a lelkük megérett az önálló életre, akkor erõszakkal csakis a testüket tudjuk otthon tartani. A lelkük szabad. Nem ragadhatunk bele az „anya” és az „apa” szerepünkbe, mert mindenki számára kezdõdik egy újabb felvonás egy újabb, izgalmas szereposztással.


2014.12.21.

Már csak néhány nap választ el bennünket karácsonytól. Tudom, hogy már lázasan készülõdsz, ezért csak néhány percre szeretnélek kiszakítani a mókuskerekedbõl.
Kérlek ne akard ebben a 3 napban megváltani a világot. Fáradt, agyonhajszolt nõként fogsz ott állni a fa elõtt szenteste.Azt is tudom, hogy ilyenkor már elfogynak a "dugi" pénzek, és egyre nehezebb az ajándékot kiválasztani.
Elcsépelt dolognak fog tûnni, amit most leírok, de hidd el, hogy van benne igazság. Adj idén valami olyat, amit eddig nem adtál!
Írd le egy papírra minden családtagodnak, hogy mit kaptál tõlük ebben az évben, amit most szeretnél megköszönni nekik. Amivel több lettél általuk. A hála és a köszönet mindig szép ajándék. Nem megy ki a divatból, bármikor elõ lehet venni ezt a papírt, és emlékezni erre a karácsonyra! Vigyél át az egyik szomszédnak néhány szelet sütit még ünnep elõtt. Egy olyannak, aki nem is számít rá. Hogy miért? Mert könnyû azokat szeretni, akikkel amúgy is tartod a kapcsolatot. Nyiss azok felé, adj magadból azoknak is, akiknek egyébként nem adnál.
Nem csak a szám jár, kipróbált receptet adok! Idén én is úgy döntöttem, hogy valamit szokatlant fogok adni a családomnak karácsonyra. Meghívtam az összes anyai ágon lévõ unokatestvéremet a családjával együtt néhány órára hozzánk. 20 éve nem járunk össze, amióta a nagyanyám meghalt. És persze amióta azt hisszük, hogy nincs idõnk már az unokatestvérekre, a távolabbi rokonokra, hiszen annyi felé kell menni az ünnep alatt. Most kiderült, hogy 1-2 órát mindenki boldogan ad a másiknak a saját idejébõl!
Egyszóval arra biztatlak, hogy ne csak a pénztárcádat használd arra, hogy meglepetést és ajándékot adj szeretteidnek, hanem a szívedet is! Mert az lesz az igazi és felejthetetlen ajándék, amit onnan veszel elõ!
Jó szívvel kínálom az általam készített 2014-2015-ös kis füzetet, ami olyan a felnõtteknek, mint gyermekeknek a színezõ. Mindenki ajándéka mellé odateheted, és garantáltan örülni fognak neki! Ráadásul nem kerül egy fillérbe sem! Ha küldesz egy e-mailt az info@hargitaiagnes.hu címre, válaszként elküldöm az évzáró-évkezdõ naplót neked, és annyi példányban nyomtatod ki, ahány embernek át szeretnéd adni.


2014.12.10.

Már csak néhány nap választ el bennünket a következõ évtõl. Ilyenkor sokan megfogadjuk, hogy jövõre minden másként lesz! Ám mire eljön a következõ év vége, szomorúan konstatáljuk, hogy semmi sem változott.

Hogy ez miért van így, arra borzasztó nehéz jó és elfogadható magyarázatot adni, mert általában úgy érezzük, hogy mi, magunk mindent megtettünk, csak hát a környezetünk.... az nem volt hajlandó változni. Egy ellaposodott házasság, egy neveletlennek tûnõ gyermek, egy gyomorgörcsöt kiváltó munkahelyi légkör nehezen változtatható át, hiszen nem csak rólunk van szó, mindig több embert érint a kellemetlen ügy. Nehéz, és talán nem is lehet elég jó tanácsot adni ilyen esetekben.
Elcsépeltnek tûnhet amit mondani fogok, de egy dolgot tudsz tenni: Változz, hogy a világ megváltozzon körülötted!

Hagyd békén a párodat, ha morcos, ha durcás. Bizonyára meg van a saját baja, amivel épp olyan nehezen boldogul, mint te õvele. Ha segíteni nem tudsz rajta, ne nehezítsd tovább a helyzetét! Nem látunk bele egymás sorsába, nem tudhatjuk, hogy éppen milyen nehéz csomót próbál meg kioldani élete összekuszálódott szálaiban.

A neveletlen gyermek lehet, hogy csak egy kis szeretetre, odafigyelésre vágyik. Valószínûleg tele van õ is feszültséggel éppen úgy, mint te. Kérdezd meg tõle, hogy mit tehetnél érte? Nem könnyû a felnõtté válás folyamatát végigélni. Ha még nem érett meg a feladatra, adj még neki egy pici idõt, hogy gyermek maradhasson! Légy türelmes hozzá!

És hát a munkahely... végül is – egyelõre - van hova eljárni dolgozni. Talán egy fokkal jobb, mintha nem lenne. Ha kibírhatatlan, add be száz más helyre a pályázatot, keress, kutass jobb után. Meg fogod találni, hidd el! De tegyél érte!

Év végére mindannyian elfáradunk, türelmetlenek leszünk. Sokkal könnyebben keressük másokban sikertelenségünk okát. De ezt felesleges tennünk, mert úgy sem találjuk meg. Nem hiszem, hogy megfutamodás a probléma elõl, ha elõször önmagunkon kezdjük el a változtatást, és nem a környezetünket akarjuk átformálni. Talán még könnyebb is, egyszerûbb is. Nem kell megértetnünk a másikkal, hogy mit miért akarunk, csak meg kell tennünk a lépéseket. Ha pedig ezeket a lépéseket a szeretet vezérli, akkor senkinek nem lesz sem hátránya, sem kára belõle. Úgyhogy bátran változtassunk magunkon a jó irányba. Felfelé!


2014.12.06.

Sorsfordító döntéseink - részlet

Amikor elhatározzuk, hogy új úton indulunk tovább, akkor egy hatalmas lépésre szánjuk el magunkat. Ha ilyenkor visszatekintünk a múltunkra, a legtöbbször sajnálatot érzünk. Nem akarjuk az új úton magunkkal vinni a régit, mégis fájdalmas az elválás tõle, mert annyira megszoktuk, hogy szinte már hozzánk nõtt. Mintha a részünkké vált volna, és ez a rész most leválik rólunk. Nem külsõ erõszak hatására, hanem belsõ bizonyosságból, a hittõl, hogy mindennek így kell történnie. A múlt nem kell már, mert nem jó, nem is tudunk vele mit kezdeni. Olyan, akár egy kinõtt ruha. Hiába tûnik szépnek, viselve rövid, szûk, képtelenség benne élni. Szépen összehajtjuk és félretesszük, választunk helyette egy olyat, amelyben jól érezzük magunkat.

De mi nõtt annyira hozzánk, hogy fáj levenni? Emberek? Események? Eszmék? Érzések?

Azt hisszük, hogy csak az az egy irány létezik, amin haladunk, és nem is keresünk másikat. Megszokjuk a sarki fûszerest, megszeretjük a mosolyát, a kedvességét, és ha az üzletben más szolgál ki bennünket, már nem szívesen járunk oda. Azt mondjuk, ez már nem ugyanaz a bolt. Félünk a változástól és legfõképpen attól, hogy általa elveszíthetünk valamit. Még ha tudjuk is, hogy a régi már nem jó, akkor is ragaszkodunk hozzá.
Aki nem tudja sorsában elfogadni a változást, az nem érti meg azt sem, hogy az élet maga is folytonos változás. Beleragad a saját múltjába, bár viselni már nem tudja, de cipeli tovább, hátha jó lesz még valamire.

Akkor történhetnek velünk a legnagyobb változások, amikor a lelkünkbõl érkezõ érzések szerint éljük az életünket. Ilyenkor megszûnnek mûködni a külsõ érzékszerveink, elkezdünk szellemi érzékszerveinkkel látni és hallani. Megérezzük a közelgõ tavasz illatát, sorsunk lágy szellõjét, ami az új élet magjait sodorja felénk. Fogékonnyá válunk a befogadásra. Hogy befogadjuk-e az újat, az csak rajtunk múlik.
A belsõ megújulás a lelkünkbõl indul el, és egyre tágabb kört leírva magába ölel mindent. Elõször csak mi változunk, bennünk születik meg egy új ember, aztán ehhez idomulva változik a környezetünk is. Az irányt felcserélni nem szabad! Ha mégis ezt tesszük, akkor csak egy külsõ nyomás hatására akarjuk a sorsunkat megváltoztatni. A lelkünkbõl elinduló változás olyan, mint egy méltóságteljesen hömpölygõ folyó, amelynek gyorsaságát vagy lassúságát nem befolyásolhatjuk. Éppen úgy, ahogy az éjszakák, a nappalok váltakozását és az évszakok eljövetelét sem irányíthatjuk. Az Univerzumban minden pontosan elõkészített terv szerint halad.Képtelenség, hogy azért jöjjön el az éjszaka, mert én álmos vagyok, vagy azért köszöntsön be a nyár, mert napsütést kívánok. Felborulna az egész világ, hisz ahány ember él a Földön, annyiféle vágy létezik. Ha mi irányítanánk a természet erõit, eluralkodna a káosz, s a bolygó pusztulásra lenne ítélve.


2014.11.30.

Tudom, hogy most el vagy keseredve. Azt hiszem azt is tudom, hogy miért. Ûgy érzed, hogy téged csak olyan emberek vesznek körül, akik bántanak, lehúznak és hiénaként szétráncigálják a koncot, ami tulajdonképpen te vagy. Most mondhatnám, hogy sajnállak, és veled érzek, de ez így nem lenne teljesen igaz!
Emeld fel a fejed, és nézz a világ szemébe egy kicsit nagyobb bátorsággal! Hidd el, hogy nem lennél most itt a Földön, ha nem lenne dolgod, ha nem lenne feladatod! Talán éppen az, hogy megmutasd az irigyeidnek, az ellenségeidnek a támadóidnak, hogy ki vagy te! Ne szállj szembe velük, ne azt akard megmutatni, hogy több vagy náluk! Felesleges erre energiát pazarolni! Úgysem tudnád meggyõzni õket. De még ha sikerülne is, mire mennél vele? Változtatna valamit az életeden?

Tudomásul kell venni, hogy mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik abban találják meg a boldogságot, hogy másokat gyaláznak. De gondolj csak bele! Milyen silány az életük szegényeknek, ha ennyi öröm elég nekik! Elég, ha megmutatod, TE KI VAGY, és milyen erõ rejlik benned!
Ezek az emberek nehéz sorsot vállaltak be önmaguk számára. A szeretetlenség, a megbocsátásra való képtelenség, az állandó bûnbak keresés megkeseríti az életüket, így aztán nekik sem könnyû!
Te törõdj csak azokkal az emberekkel, akik szeretnek téged! Hidd el, rengetegen vannak, csak meg kell látni õket! Ne engedd, hogy eltereljék róluk a figyelmedet!
Elfordította a fejét egy ismerõsöd az utcán és nem fogadta a köszönésed? Köszöntelek helyette én!
Letörölt valaki itt az oldalon? Keress meg helyette tíz régi, elfeledett barátot! Haladj elõre a saját utadon, és ne azt nézd, a másiké milyen, akkor nem fogsz megbotlani az elõtted lévõ kövekben!


2014.11.24.

Oly sokszor érezzük úgy, hogy társunk nem szeret bennünket eléggé. Vajon miért van ez így?
Mivel csak a saját érzéseinkkel lehetünk teljesen tisztában, ezért a válaszokat is saját magunkban kell megkeresni.
Néha elhisszük, hogy sötét, rideg és kemény "vaskorban" élünk. Az emberek egy páncélt húznak magukra, hogy megvédjék lelküket a külvilág ártó szándékaitól. Begubóznak és éppen csak annyit mutatnak meg önmagukból, amennyi szükséges. Nem többet. Nem tárják fel valós lényüket, valós érzelmeiket, mert félnek attól, hogy így könnyen sebezhetõvé válnak.
Ha megmutatom neked, hogy milyen vagyok valójában, akkor könnyen megismered a gyenge pontjaimat is, és ha úgy tartja kedved, akkor egy jól irányzott döféssel (egy bántó mondattal vagy gesztussal) hatalmas sebet tudsz ejteni rajtam.
ám amíg csigaként élem az életem, és behúzódom a páncélom mögé, addig nem tudsz szeretni sem. Azért nem, mert nem látod, hogy valójában mit takar a csigaházam. Bele-bele kukkanthatsz, de csak részleteket látsz.
Féligazságokat ismersz az életembõl.

Ha azt akarom, hogy szeress, akkor nekem kell elég bátornak lennem ahhoz, hogy megmutassam, ki vagyok, milyen vagyok. Veszélyes vizeken evez az, aki felvállalja önmagát! De ez az egyetlen járható út ahhoz, hogy szerethetõvé váljunk, és ne emésszen fel belülrõl minket az állandó megfelelési kényszer.
Egy azonban biztos! Ha szép lassan nyitottá válunk, és merjük vállalni azt, hogy: "ilyen vagyok", akkor akinek tetszik amit lát, az mellettünk marad. Nem kell hazugságok mögé bújni, nem kell álarcokat felhúzni a szeretetért.Ha olyan ember mellé sodor az élet, aki miatt érdemes változtatni magunkon, akkor az a változás úgy is be fog következni, hiszen a szándék lelkünkbõl ered! Ha pedig onnan indul el, akkor az mindenképpen építõ jelleggel fog hatni a kapcsolatra. Olyankor a két sors összefonódik, egymásba olvad. Ez pedig elkerülhetetlenül elvezet bennünket addig a pontig, amikor szerethetõek leszünk a másik ember számára.